Bejelentés



csep.5mp.eu
Hejhó, hejhó zenélni jó!

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.









"A Csepettó dalai lám a béka feje felett szólnak, nem pedig a feneke alatt." mondta az egyik barátom. Ezért veszem a bátorságot, hogy dalaimhoz szponzort keressek. Egy zenebarátot, aki állja a stúdió és a kiadás költségeit.          ( Már rosszul is kezdődik mi? )

Életem rajza zenei szempontból...

Pikó Tibor ( Csepetto ) ritmus és szólógitár: Nem vagyok mai csávó, tegnap is többen láttak. 16 évesen ismerkedtem össze az azóta is legjobb barátommal, a Széplaki Imrével. 17 évesen elkezdtünk zenélgetni, és bandászkodni. Az első amatőr zenekarunk a Dózis rb. volt, amivel már hivatalosan játszhattunk. Pécsett a Kazinczy étteremben ( itt egy darabig velünk játszott a Storcz Jani is ) hétvégeken hatalmas bulikat csináltunk, nyáron pedig a Rózsakertben nyomtuk a rokit. Az akkori Képes újság szervezésében eljutottunk az ország közepén (Pusztavacs) megrendezett békefesztiválra is, ahol a még akkor szintén kezdő és nagyon jó Pokolgéppel nyomtuk egy színpadon. A Dózissal még számtalan jó bulit játszottam Baranya szerte, szívesen gondolok vissza, ezekre az időkre. Az akkori tagok: Fáth Tamás dob, Széplaki basszus-ének, Bodó Karcsi ének, Roflics Jani billentyűn, jómagam pedig gitár-ének. Egy ideig velünk játszott a mostani Németh Lajosunk is. Ezt követően egy éves kihagyásom volt, és vendégként az akkor kiváló Export zenekarnál másod gitároskodtam. Nemsokkal később szintén Dózis névvel összeállt egy csapat, ahol a billentyűnél a Wittmer Györgyi, a dobnál a Schimek Venci, basszusnál az énekkel a Széplaki, s én gitárral álltam a szentlőrinci Annabár színpadán több évig. Itt Lőrincen átalakult egy kicsit a csapatunk. A Széplaki barátom egy másik csapattal hajózott új vizekre, én pedig maradtam. Kicsit átalakultunk. Az új felállás: dob Schimek Vencel, szinti Hegedűs Jóska, basszus Lakatos Laci és én gitárral. Miután a Venci leköszönt, mondván, hogy egy kicsit meg kell pihennie, A dobos helyett jött egy billentyűs énekes, a Hengl Gábor. Dobgéppel folytattuk tovább így négyen. Közben a Henglnek jött egy kiugrási lehetőség, saját anyagával, kibővült zenekarral ( Kaszás Csaba gitár, Bauer mátyás dob, Hegedűs Éva és .. vokál ) jártuk egy darabig az országot. Ez a zenekar volt az én legnagyobb élményem eddig, mert felléphettünk a filmslágerek magyarul koncerten, ( 1992.06.10. )az akkori Budapesti sportcsarnokban, a legnagyobbakkal. Mivel minden jó egyszer véget ér, sajnos ez is befuccsolt. A négyesünk folytatta még egy darabig. Új banda alakult, ismét rendes dobossal, a Vencel döntött úgy, hogy elég volt a pihiből. A Szeánsz grupp úgy nézett ki, hogy: Venci dob, Fehér Gyula basszus, Hengl szinti, Hegedűs szinti, és én gitár. Pár évig működött csak ez a felállás. Miután felbomlottunk úgy határoztam, hogy felhagyok a zenéléssel. De nem sokáig bírtam a fenekemen ülni. Egy újdonsült barátom, a Baji Karcsi jött hozzám gitározgatni az akkori műhelyembe, és persze a Széplaki is beszállt a basszusgitárjával. Így aztán csak azt vettük észre, hogy dobgéppel trióban ismét csak játszadozunk Pécs szerte. Néhány év, 3-4 szilveszter telt így el. Később leredukálódtunk két főre. A Széplaki és én. Az Imre szintizni kezdett, én maradtam a gitárnál, és így duóban danarásztunk tovább. 2009-ben hoztuk létre ezt a zenekart, amely a PROFILOK nevet viseli. Ebben a zenekarban dobol a Venci öccse Schimek Tamás, basszerozik az Imre és énekel, billentyűs (gitáros) Bajók Jani, gitátozok énekelek én.  2012 év vége felé csatlakozott hozzánk egy kitűnő énekesnő Kemény Henriette személyében, akivel még érdekesebb lett a zenekar hangzása. Most jól érzem magam!

Életem rajza szempontból.

Gyerekeskedtem.

Megszülettem, de tényleg így kezdődött. Bölcsőde, óvoda, ahogy abban az időben szinte mindenkinek. Volt apám és volt anyám (ahogy abban az időben szinte mindenkinek). Ők olyan házaspárt alkottak, akik abszulút más gondolkozás móddal bírtak, ezért gyakori volt köztük a nézeteltérés, aminek következménye az lett, hogy egy évet együtt éltünk, egyet pedig a nagymamámmal. Én ezzel akkoriban nem sokat foglalkoztam, mert teljesen lekötött a játék és a foci. Persze a tanulás rovására. Amíg elsősként olyan kitűnős voltam, ezt nyolcadikra sikerült a közepes szintre levinnem. Közben apám itt hagyta ezt a világot, így anyámmal éltem harminc éves koromig, amikor Ő is elment. Visszatérve az általános suli utánra, üvegcsiszolónak tanultam egy akkori mesternél, akit szinte a pótpapámként szerettem, tiszteltem. Körülbelül ebben az időben váltottam át a fociról gitárra.

Felnötteskedtem.

A maszek után átigazoltam egy K.T.SZ.- hez, ahol több tízévet húztam le. Közben a zenei életemmel sok élményben volt részem, amit a fentebbi írásban kicsit részletesebben taglaltam. Harminc éves korom után összebútoroztam a barátnőmmel, és nem rühellem, de a mai napig szeretem és tisztelem. Ritka az ilyen jó lelkű ember. Viszonylag a pénztárcánkhoz képest elég sokat utaztunk, láttunk országokat, embereket és sok csodát. Kilencvenhat után kicsit lebetegedtem, azóta vagyok roppant nyugdíjas, de az összes nyavalyámmal együtt jól érzem magam.

Öregeskedek?

( Ide, majd 60 éves korom után fogok írni valamit... )

2016. március. Elmúltam 60. Kettővel is. Mit mondjak...? Mondjam azt, hogy az összes nyavalyámmal együtt jól érzem magam? Azt mondom! A ProfilOK zenekar még működik, és hál Istennek a feleségem is. Újabban szólóban is eljárok zenélgetni, egyengetem a karrieremet, hátha 90 éves koromra befutok, mint az U.Benedek.

2017.szeptember 16. volt az utolsó zenekari működésem. A ProfilOK zenekar felbomlott az én döntésem miatt, mivel abbahagytam a nekem már fárasztó tizenórás zenélést. Maradt a Henivel egy duettünk, amivel néha fellépünk itt-ott. Ezen kívül néhány alkalmi fellépés zenész haverokkal trióban, hogy ne unjam kockára a fejem. Ha van valami ötletem, akkor otthon házi stúdiózok. Most vagyok 64 és fél éves.

Jövőre ingyen utazok a buszon !!!!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 




Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!